0

A szakmavilag.hu havonta frissülő adatai alapján készítettünk egy olyan válogatást, ahol megtalálod azokat a szakmákat, melyeknél alkalmazottként a havi átlagkereset magasabb, mint 200 ezer forint. Ha olyan tanfolyamokat keresel, melyeknek költségei hamar megtérülnek, akkor érdemes a következőkből válogatnod. A szakmákhoz írtunk egy rövid összefoglalót, illetve az adatbázisban megtalálható fizetéseket is feltüntettük.

Közművelődési képzések

 

Közművelődési szakember I. – Átlagfizetés: 207.204 Ft

Ha úgy érzed, hogy remek szervezőkészséggel áldott meg a sors, akkor garantáltan jó közművelődési szakember válna belőled. Ezzel a szakmával elhelyezkedhetsz művelődési központokban, művelődési házakban, szabadidő központokban és még számos más intézményben.

A munkád pedig különböző programok mint például kiállítások, különféle témájú előadások, játszóházak, vásárok, fesztiválok, ünnepi műsorok szervezéséből, ezek reklámozásának lebonyolításából és emellett helyi valamint kistérségi kapcsolatok építéséből fog állni. Betölthető munkakörök alapján lehetsz kiállítás-,koncert-,fesztivál-, vagy művészeti szervező is, programigazgató, kongresszusszervező, népművelő és ezen kívül még sok más munkakör betöltésére is alkalmas leszel.

Kulturális rendezvényszervező – Átlagfizetés: 208.683 Ft

A Kulturális rendezvényszervező képzés hasonlít a Közművelődési szakemberre, de egy annál rövidebb és tömörebb tanfolyam. A kiváló szervezőkészség itt is alap tulajdonság kell, hogy legyen, a betölthető munkakörök szempontjából viszont egy kicsit kevesebb a lehetőség.

Ezzel a képesítéssel lehetsz kiállítás-, kongresszus-, vagy programszervező is, valamint közösségi-civil szervező és civil szervezeti kapcsolattartó/referens egyaránt. Ha csak egy gyors tanfolyamra van időd, ami egy jó keresetet biztosító szakmát ad, akkor ez a neked való.

Rendezvényszervező – Átlagfizetés: 211.503 Ft

A Rendezvényszervező hivatás egyik előnye, hogy nem csak alkalmazottként, hanem vállalkozóként is űzheted, úgy pedig amellett, hogy a magad ura lehetsz, te szabhatod meg, mennyiért vállalsz egy-egy megbízást.

A Rendezvényszervező tanfolyamon megtanulod, hogyan tervezz meg és bonyolíts le adott programokat, és hogy ehhez honnan teremtsd meg a kellő forrásokat, valamint hogyan reklámozd a szóban forgó eseményt. Mindehhez persze rengeteg adminisztráció és kapcsolattartási feladat is társul.

Pénzügyi és gazdasági képzések

 

Bérügyintéző – Átlagfizetés: 250.832 Ft

Ha a számok világában érzed otthon magad, akkor a Bérügyintéző szakma biztosan passzolna hozzád. Egy bérügyintéző mindenféle adminisztrációs feladatot ellát a hatásköre alá tartozó bérekkel illetve a munkavállalók munkaviszonyával kapcsolatban. Ha olyan munkahelyről álmodsz, ahol egy kellemes irodában egész nap csak számokkal foglalkozhatsz, akkor ezt a szakmát neked találták ki.
 

Közbeszerzési referens – Átlagfizetés: 229.300 Ft

Ha szeretnéd egy kicsit behatóbban átlátni az állami szféra pénzügyeit legalábbis, ami a közbeszerzéseket illeti, akkor a Közbeszerzési referens tanfolyamot ajánljuk neked. Itt aztán képben kell lenni a különböző jogszabályokkal, na és persze a számokkal, de a képzés segítségével ez nem lesz megerőltető.
 

Pénztárkezelő és valutapénztáros – Átlagfizetés: 254.471 Ft

Pénzt kezelni nagyon nagy felelősség, éppen ezért nem ültetnek be akárkit a pénzváltók ablaka mögé. Ezt a foglalkozást is ki kell tanulni, bár szerencsére gyorsan megy, hiszen intenzív tanfolyam keretében pár nap alatt elsajátíthatod a tudnivalókat. Ahhoz képest viszont elég jól lehet vele keresni, hiszen a Szakmavilág honlapján 254.471 Ft-os fizetés szerepel.
 

Társadalombiztosítási ügyintéző – Átlagfizetés: 253.061 Ft

A Társadalombiztosítási ügyintéző is egy tipikusan irodai, adminisztratív típusú szakma, így hát azoknak ajánlott, akik nem unják el magukat egy irodában, ahol nap mint nap számolgatni és dokumentálni kell.
 
Nem vagyunk egyformák, van akinek ez az álommunka, hiszen nem megerőltető, nem vagyunk kitéve az időjárás viszontagságainak, kiszámítható a munkaidő, és nem mellesleg 250.000 Ft körül lehet vele keresni.

Tűzvédelmi és munkavédelmi képzések

 

Munkavédelmi technikus – Átlagfizetés: 300.754 Ft

Minden munkahelyen előfordulhatnak balesetek, éppen ezért szükség van bizonyos óvintézkedésekre, amelyek betartásával ezek az események megelőzhetők. Természetesen minden munkáltató arra törekszik, hogy a legnagyobb biztonságban tudja alkalmazottait. A Munkavédelmi technikus feladata, hogy segítse a munkahelyi balesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzését. Teszi mindezt havi 300.000 Ft környéki fizetéssel, ami nem számít rossz bérezésnek. 

Tűzvédelmi előadó – Átlagfizetés: 300.754 Ft

A Tűzvédelmi előadó feladata, hogy bizonyos létesítmények tűzvédelmi viszonyait kiértékelje, valamint a tűzvédelemmel kapcsolatos feladatokat megtervezze, végrehajtását megszervezze és ellenőrizze. Ez is egy olyan szakma amelyet vállalkozóként is nagyon megéri csinálni, hiszen rengeteg létesítmény tűzvédelméről kell jogszabály szerint gondoskodni. 

Tűzvédelmi főelőadó – Átlagfizetés: 300.754 Ft

Ez a képzés a Tűzvédelmi előadó ráépülése. A Tűzvédelmi főelőadó feladatai igazából ugyanazok, annyi a különbség, hogy ezt a képzést elvégezve a legveszélyesebb tűzveszélyességi szintű létesítményekkel foglalkozhatsz.

Ingatlanos képzések

 

Ingatlanközvetítő – Átlagfizetés: 250.000 Ft

Dübörög az ingatlanpiac, így most nagyon is érdemes ingatlanközvetítőnek állni. Sokan azt gondolhatják, hogy ezt a szakmát bármiféle előképzettség nélkül is lehet sikeresen művelni.
 
Ha azonban komolyan gondolod a dolgot, és nem akarsz éveket elpocsékolni, amíg tapasztalatból és más ingatlanosoktól ellesett fortélyokból tökéletesíted a technikádat, akkor mindenképp egy Ingatlanközvetítő tanfolyammal kezd a pályaváltást.


Ha minimum 200.000 Ft-ot szeretnél keresni egy hónapban, de a jelenlegi munkahelyeden ezt nem tudják megadni neked, akkor érdemes elgondolkoznod egy olyan szakma kitanulásán, ahol ez az összeg majdhogynem az alap fizetésnek számít. Válogass bátran a fent felsorolt képzések közül, hidd el, nem fogod megbánni, ha jelentkezel egyre. Ha jelentkezni szeretnél, akkor kattints a képzések nevére vagy nézd meg a tanfolyamok listáját a Centrum Oktatóközpont oldalán!

6 olcsó tanfolyam, amit pillanatok alatt elvégezhetsz

Previous article

Álomszakma lehet a virágkötő, ha jól csinálod

Next article

You may also like

Comments

Comments are closed.