0

A Bubbles Magyarország első non-stop önkiszolgáló mosodahálózata, jelenleg 26 egységet üzemeltet országszerte. Erről eddig itthon kevesen tudtak, azonban a közösségi mosás, mint olyan már régóta ismert kezdeményezés a magyarok körében is. Hiszen kinek ne ugrana be egyből 2-3 ikonikus mosodában játszódó filmjelenet?

Ross és Rachel első csókja egy mosodában csattan el, Josh Hartnett mosás közben találkozik élete szerelmével a 40 nap, 40 éjszakában, és Edward Norton is ezen a helyszínen egyezik meg Helena Bohnam Carterrel abban, hogy ki melyik önsegítő kurzusra jár ezentúl a Harcosok klubja című filmben.

Ez a megfigyelés adta a rendhagyó kampány alapötletét Bodnár Bencének, a projekt kreatív vezetőjének. A Bubbles dinamikus, modern márka lévén kifejezetten fiatal kreatívszakemberekkel szeretett volna dolgozni márkája népszerűsítésén, ezért bízta meg Bencét azzal, hogy dolgozzon ki egy olyan kampányt, ami eljuttatja a Bubbles hírét a fiatal, nagyvárosi célcsoporthoz.

Az alapötlet véglegesítésében és kivitelezésében Carlos Ramas, a DDB Budapest spanyol art directora és a fiatal magyar filmes szakembereket képviselő Melvin produkciós cég segített. Kitalálták, hogy tehetséges hazai filmes szakemberek közreműködésével leforgatnak egy háromrészes rövidfilm sorozatot, amelynek három rendezője/rendezőpárosa teljesen szabad kezet kap az alkotásban, egyetlen kivétellel – a filmnek a Bubbles egyik mosodájában kell játszódnia.

A Bubbles International Zrt. Vezérigazgatójának, Megyeri Gábornak egyből megtetszett az újszerű tartalomgyártási stratégia. A filmek premierjén elmondta: „A mosoda ikonikus helyszín, az ötletelés során egyértelművé vált, hogy mindenképpen érdemes rendhagyó vizuális megjelenésben, filmben gondolkozni. Egy pillanat alatt rengeteg lehetséges megközelítés ugrott be, hiszen a legkülönbözőbb élethelyzetek színteréül szolgálhat a mosoda.”

A filmekben az önkiszolgáló mosoda helyszíne és szolgáltatásai a történetek szerves része, a Bubbles, mint ügyfél pedig a tehetséges hazai filmes szcéna mecénásaként adhat lehetőséget arra, hogy szórakoztató és minőségi rövidfilmek láthassanak napvilágot itthon.

Így született meg a Bubbles Stories.

A filmekről és a rendezőkről

 
A reklámos- és videófilmes körökben otthonosan mozgó Menzkie a.k.a. Mednyánszki René egy rövid időutazásra invitál minket Nagy Zsolt és Fátyol Hermina főszereplésével.

A filmet a következő linken tekintheti meg:

A Lőrincz Nándor – Nagy Bálint rendezőpáros filmje egy magányos maci (Molnár Gusztáv) magánéletébe nyújt betekintést, aki nem is annyira gyámoltalan, mint amilyennek első látásra tűnik.

A filmet a következő linken tekintheti meg:

Az elsőfilmes spanyol rendező, Carlos Ramas pedig a Saul fiából és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanból is ismert Jakab Juli és egy tenerifei író szerelmi történetét mutatja be.

A filmet a következő linken tekintheti meg:

Személyes gondolatok az alkotóktól

 
„Úgy érzem, hogy egy különleges dolgot hoztunk létre. Nagyon szimpatikus volt a Bubbles részéről, hogy lehetőséget teremtenek a szabad alkotásra. Ez volt a projektnek az a része, ami rögtön mindenkinek helyet csinált a naptárában.” – nyilatkozta Szelei Bori, a filmek egyik producere.

Lőrincz Nándi és Nagy Bálint rendezőpáros a forgatókönyv megszületéséről meséltek. „Egy olyan történetet kerestünk, ami autentikus egy mosodában, formailag pedig olyan megoldást szerettünk volna, ami egyszerre stílusos, és gyártási értelemben könnyen megvalósítható. Így kötöttünk ki ennél a repetitív, egyszerű, de mégis játékos.”

Jakab Juli, a Tiszta ruha című film női főszereplője így nyilatkozott a projektről:
“Jó, hogy egyszerre három film is elkészült, elég illusztris a társaság, sokfélék lettek a filmek. Szerintem jól fognak működni, eltelik majd az idő velük a mosás-szárítás alatt.”

Bodnár Bence, a projekt kreatív vezetője a következőket mondta el:
„Az ötlet valójában már az előtt megszületett a fejemben, hogy a felkérést megkaptam volna a Bubbles-től. Az egyik mosoda közelében laktam, és minden reggel elsétáltam mellette. Mindig ült valaki az üzletben, a legkülönbözőbb emberek fordultak meg a helyen, mindegyikük egy külön történet. Ezeket az érdekes élethelyzeteket szerettük volna megmutatni, egy olyan jellegzetes filmes helyszínhez kötve, mint a mosoda. Az egész gárda nagyon profin dolgozott együtt, bármikor gondolkodás nélkül beleugranék a következő közös projektbe, nagyon remélem, hogy erre a közeljövőben sor kerülhet majd.”

Ez a kezdeményezés is jól mutatja, hogy a Bubbles mosodák közösségi tere akár tehetséges fiatal magyar rendezők alkotásainak helyszínéül is szolgálhat, ahol új történetek íródhatnak, új barátságok születhetnek. Hiszen a Bubbles-ben bármi megtörténhet…

 

Mi a Bubbles?

 

Bubbles önkiszolgáló mosodahálózat 2011 óta van jelen a magyar piacon. Nemcsak az ötlet hazai, de a Bubbles International Zrt. is 100%-os magyar tulajdonban van. 2014-ben és 2015-ben a cég egyaránt gyorsan növekedett, és a cél, hogy az elkövetkező három-négy évben elérje a 70-100 egységgel rendelkező országos hálózati lefedettséget.

A hálózat idén elsősorban a megyeszékhelyeken és a nagyobb vidéki városokban való megjelenést tűzte ki célul, de lehetőséget lát a tíz – tizenötezer feletti lélekszámú településekben is. A vállalat tervei szerint 20-25 Franchise Partner bevonásával legalább 50 mosodai egységet szeretne nyitni vidéki városokban.

A Bubbles önkiszolgáló mosodái – professzionális gépeikkel – Magyarországon egyedülálló módon kínálják szolgáltatásaikat. A személyzet nélküli üzletek non-stop nyitva tartással várják a vendégeket, ahol szükség esetén a segítséget és az időszaki ellenőrzést távmenedzseléssel oldják meg az üzemeltetők.

Az üzletek teljesen automatizáltak, így a gépek programjainak vezérlése, a mosó- és egyéb adalékok adagolása és a fizetés is. A vendégélményről olyan kiegészítő szolgáltatások is gondoskodnak, mint az olvasósarok kényelmes kanapékkal, gyereksarok, vagy az ingyenes wifi.

További információ a Bubbles-ről: KATTINTS IDE

Világpremier: “Activia Fusion Vízijóga” a Városligeti-tó közepén

Previous article

Külföldi karrierlehetőség a vendéglátóiparban

Next article

You may also like

Comments

Comments are closed.

More in Divat