0

Stephen King a horroríró, a jelenkor legolvasottabb szerzője. A világon kevés olyan ember akad, aki ne ismerné a nevét, akár a könyvei, akár a könyvekből készített filmek miatt. Íme hát 10 könyv, ami nagyon megfogott minket. Ha valamelyiket még nem olvastad, akkor vedd meg mihamarabb és pótold a hiányt.

Az (It, 1986)

Megjelenés dátuma: 1986. szeptember 15.
 
Heten voltak. Hét kiskamasz barát, akiknek szembe kellett szállniuk a városukat terrorizáló rémmel. A csatornákban, a lefolyókban, a kanálisban lakó Az időről időre felszínre bukkant, és akkor útját hullák szegélyezték. Sok hulla. De Derry városában ezen senki sem lepődött meg. Az emberek halandóak, a gyerekek meg főleg. Egészen addig, amíg ők heten össze nem fogtak, hogy legyőzzék Azt.

Bill, a vezér, aki az öccse halálát akarja megbosszulni. Ben, akinek a könyvek a barátai, na meg az ennivaló. Richie, akinek mindig rosszkor jár a szája, ráadásul különféle Hangokon. Stan, aki gyűlöli a rendetlenséget és a piszkot. Eddie, akinek asztmája van és tankszerű anyja. Michael, a néger. És Beverly, a lány, akit ver az apja és akibe ketten is szerelmesek.

De hogyan szállhat szembe hét gyerek az egész várost megfertőző gonosszal? Stephen King hatalmas regénye vérfagyasztó izgalmak során válaszolja meg a kérdést. És mesél még gyerekkorról és felnőttségről, pénzről és szegénységről, barátságról és kirekesztettségről, lányról és fiúról. Szóval az életről.

 

Az új könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Állattemető (Pet Sematary, 1983)

Megjelenés dátuma: 1983. november 14.

Dr. Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával – feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokukba új otthonukat…

 Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára…

Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől.

Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud – jó- vagy rosszakaratból? – az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot.

Másnap a macska visszatér – de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Gage elszabadul a szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé…

King borzalmakkal teli regénye magyarul 1993-ban jelent meg először, Állattemető címen.

 

Az új könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Borzalmak városa
(Salem’s Lot, 1975)

Megjelenés dátuma: 1975. október 17.

Ben Mears, a sikeres író visszatér a Jerusalem’s Lot nevű, isten háta mögötti kisvárosba, hogy “kiírja” magából itt szerzett gyermekkori traumáját: az 1930-as években a komoran a helység fölé magasodó Marsten-házba vonult vissza egy véres kezű gengszter, aki egy nap – látszólag minden indok nélkül – agyonlőtte feleségét, majd felkötötte magát. A gyermek Ben Mears egyszer beszökött ide, és meglátta a gengszter lógó hulláját, amely még évtizedek múltán sem indult oszlásnak…

Az írónak azonban nem a nyugodt alkotómunka jut osztályrészül. Az álmos kisvárost mindinkább a megmagyarázhatatlan rettegés keríti hatalmába. Találnak egy akasztott kutyát, eltűnik két gyerek, s egyik este egy talpraesett kisfiú, Mark Pétrie a szobája ablakában megpillantja az egyik – időközben eltemetett – gyermek vigyorgó arcát.

Mark már-már enged a kísértet bűverejének, de azután egy keresztet tart feléje, aminek láttán a jelenés agonizálni kezd, és füstté válik. Ben, Mark és még néhány, mindenre elszánt helybéli megindítja élet-halál harcát a Marsten-ház titokzatos lakói ellen.

A Borzalmak városa Stephen King másodikként megjelent regénye, 1975-ből. Bár a művet a Carrie című regény után adták ki, de előbb született.

 

Az új könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Carrie (Carrie, 1974)

Megjelenés dátuma: 1974. április 5.

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom!

Elérkezik a nagy nap, az érettségizők bálja. Csodák csodája, a rút kiskacsa Carrie-t bálkirálynővé választják a csinos és népszerű Tommy oldalán. Ám néhány diák nem bír magával, a végsőkig meg akarja alázni a lányt, s szörnyű tervet eszel ki. Válaszként Carrie szabadjára engedi pusztító erejét, melynek nyomán kő kövön nem marad…

Stephen Kingnek – A ragyogás, Christine, A rémkoppantók, Hasznos Holmik, Bilincsben, Dolores stb. szerzőjének – ez az első, saját neve alatt megjelent műve.

 

Az új könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Christine (Christine, 1983)

Megjelenés dátuma: 1983. április 29.

A szerelem öl, butít és nyomorba dönt – szokták mondani a sokat tapasztalt öregek, s ilyenkor általában egy bomba jó nőre gondolnak, aki tönkretett egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes férfiút. De mi van akkor, ha egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes férfiú – pontosabban kamasz fiú – szerelmének tárgya egy ócska, kimustrált, csupa rozsda autó?

Egy húszéves, egykor ragyogó szépségű s még mindig elbűvölő alakú 1958-as Plymouth Fury, “akit” ráadásul Christine-nek hívnak? Nos, miután Arnie Cunningham libertyville-i középiskolás diák első látásra fülig beleszeret Christine-be, s őrülten, elvakultan, a végsőkre elszántan szembefordul szüleivel, egyetlen barátjával, sőt egyetlen barátnőjével is, hogy megszerezhesse, illetve megtarthassa “őt”, a tétel minden kétséget kizáróan erre az esetre is igaz.

Bonyolítja a helyzetet, hogy egy féltékeny, vérszomjas dög, aki mindenkit elüldöz a fiú mellől. S valóban, ahogy Arnie-nak sikerül üzemképes állapotba hoznia Christine-t, egyre-másra rejtélyes módon és bestiális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok bolydítják fel a kisváros békés mindennapjait. Bizonyítékok hiányában tétován tapogatózik a nyomozótiszt.

Bizonytalan sejtésekkel viaskodik a jó barát, Dennis Guilder és a barátnő, Eligh Cabot is, akiket az egyre megfoghatatlanabbá váló szörnyű események magától értetődő természetességgel sodornak egymás karjaiba. Érzéki csalódás, a képzelet játéka csupán vagy valóság az az oszladozó hulla szagára emlékeztető bűz, amely hol halványabban, hol orrfacsaró módon Christine-ből árad? S vajon mi okozza azt az ijesztő változást, ami Arnie megjelenésében és viselkedésében végbemegy, attól kezdve, hogy Christine-t magáénak tudhatja? Talány és meghatározhatatlan rettegés mesteri adagolásával tartja fogva az olvasót Stephen King, akinek már számtalan regényét izgulhattuk végig.

 

Az új könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Hasznos holmik
(Needful Things, 1991)

Megjelenés dátuma: 1991. október

Az új-angliai Castle Rock csöndes kisváros, izgalmas esemény, ha új boltja nyílik. S még izgalmasabb, ha az új boltot történetesen egy messziről jött, rejtélyes ember nyitja, aki belopja magát a városlakók szívébe nyomban. Mert Leland Gaunt üzletpolitikája fölöttébb szokatlan és megnyerő – hasznos-haszontalan portékájáért épp csak annyit kér mindenkitől, amennyi kinek-kinek pénztárcájában lapul.

Potom pénzért vesznek hát a városlakók gyönyörű lámpaernyőt, remek horgászbotot, csodatévő talizmánt, kincskereső könyvet, Elvis Presley napszemüvegét – mindenki azt, ami régóta szíve vágya. Igaz, az alkuban bennfoglaltatik mindahányszor, hogy a boldog vevőnek még valami apró, játékos csínyt is el kell követnie.

Tódul hát a nép a Hasznos Holmikba, egyedül Alan Pangborn seriffnek nem jut ideje, hogy személyesen üdvözölje a város új boltosát. Mert neki bokros teendői akadnak – egy különös ügyben kell nyomoznia: a félbolond Nettie Cobb és a sárkánylelkű Wilma Jerzyck bárddal-böllérkéssel lemészárolja egymást, nem sokkal a Hasznos Holmik megnyitása után. Pangborn seriff nem sejti, hogy ki uszította egymásra a két asszonyt, de valami azt súgja neki: történnek még Castle Rockban furcsa dolgok. 

Stephen King, a pszichohorror igazi nagymestere ezúttal sem okoz csalódást a borzongató izgalom kedvelőinek.

 

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Ragyogás (The Shining, 1977)

Megjelenés dátuma: 1977. január 28.

“- Minden nagy szállodának vannak botrányai – mondta. – Ahogy kísértet is van minden nagy szállodában. Hogy miért? A fenébe is, az emberek jönnek-mennek. Megesik, hogy valamelyik a szobájában dobja fel a talpát, a szíve, vagy gutaütés, vagy valami ilyesmi. A szálloda babonás hely. Nincs tizenharmadik emelet, nincs tizenhármas szoba, nincs tükör az ajtón, amin az ember bemegy, meg hasonlók.”

Stephen King egyik leghíresebb története, A ragyogás, a Sziklás-hegység egyik magaslatán, egy világtól elzárt szállodában játszódik. Itt vállal állást az alkoholizmusából éppen kigyógyult Jack Torrance, és vele együtt ideköltözik felesége, Wendy, és kisfia, Danny is. Miközben Jack egyre megszállottabban próbálja megírni a szálloda történetét, természetfeletti, látnoki képességekkel rendelkező fia egyre több furcsa jelet lát…

A ragyogás 1977-ben jelent meg először, és azonnal bestseller lett. Az azóta klasszikussá vált műből 1980-ban Stanley Kubrick rendezett filmet, Jack Nicholson főszereplésével.

 

Az új könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Végítélet (The Stand, 1978)

Megjelenés dátuma: 1978. október 3.

Valahol a kaliforniai sivatag mélyén, egy titkos katonai laboratóriumban üzemzavar támad, s elszabadul egy gyilkos vírus. Az emberiség csupán egy kis csoportja éli túl a kórt. A túlélők két táborra oszlanak: vannak, akik Abagail anyát, a 108 éves idős asszonyt, és vannak, akik a baljós, sötét lényt, Randall Flagget követik.

Míg az egyik csoport a társadalom újrafelépítésén fáradozik, a másik fegyverkezik és katonákat képez ki. Hamarosan elkerülhetetlenné válik az összecsapás. Stephen King klasszikussá vált monumentális regénye maga a figyelmeztetés: “Emberiség, vigyázz!”

 

Az új könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Holtsáv (The Dead Zone, 1979)

Megjelenés dátuma: 1979. augusztus

Stephen King világsikert aratott könyvének főhőse olyan egyszerű életet él, amilyen csak egy amerikai Johnny Smithhez, egy magyar Kovács Jánoshoz illik. Egészen addig, míg be nem következik a tragédia: súlyos autóbalesetet szenved, s kómában töltött négy és fél esztendő után más emberként tér magához, mint aki azelőtt volt, hogy elvesztette eszméletét. Visszatérésére az életbe még csak-csak van magyarázat, de arra már végképp nincs, hogyan és miért támadnak látnoki megérzései a fiatalembernek, ha valakit vagy valamit megérint.

Johnnyból akaratán kívül igazi amerikai szenzáció válik, de ő nem kíván jós, látnok lenni, szerényen, visszavonultan élne, ha hagynák.

Ám bizonyos események – egy szadista fojtogató ismétlődő rémtettei, a kedves magántanítványára tudtán kívül leselkedő életveszély – arra kényszerítik, hogy éljen rendkívüli képességeivel.

Amikor aztán az amerikai közéletben felbukkan és mind magasabbra tör egy vidéki politikus, akiről Johnny tudja, hogy lelkében maga a Sátán lakozik, Johnny a világ sorsáért aggódva olyan tettre szánja el magát amely egyéniségétől teljességgel idegen” A nagy sikerű regény utánnyomása az olvasók kérésére.

 

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

Titkos ablak, titkos kert
(Four Past Midnight, 1990)

Megjelenés dátuma: 1990. szeptember 24.

Nagyobb csapás nem érhet egy írót, mint ha plágiummal vádolják.

Morton Raineynek amúgy is elég baja van. Nemrég vált el, az utóbbi időben nem megy neki az írás, most meg délutáni szunyókálásából azzal veri tel egy őrült pasas, hogy ellopta a sztoriját. Beleolvasván a kéziratba,

Mortnak el kell ismernie: valóban, a szöveg szinte szóról szóra egyezik azzal, amely meghozta számára a hírnevet és a sikert. De hát egy kiadott mű útja nyomon követhető, a megjelenés évéből kiderül, melyik írás keletkezett előbb. Igen ám, de minden erre utaló bizonyíték eltűnik… és ezzel kezdetét veszi a rémálom.

Történt valami a múltban, olyasmit tett, amit a tudata legmélyére süllyesztett, mert nem volt bátorsága szembenézni vele? És most itt ez az ember, aki emlékezteti a bűnére? Mort végül már semmiben sem biztos, legfőképpen abban, melyikük az őrült…

 

Az antikvár könyv megvásárolható a libri.hu oldalán: Kattints ide és rendeld meg a könyvet

8 étterem és bisztró, amit próbálj ki, ha Szentesen jársz

Previous article

Könyvajánló: Stephen King 7 legjobb könyve 2000 után

Next article

You may also like

Comments

Comments are closed.