Megvan az a 30 dal, amikkel találkozhatunk A Dal 2017. versenyében! A szakmai zsűri több, mint 300 dalból választotta ki azokat a produkciókat, amik részt vehetnek a Duna TV január 14-én induló showjában.
December 8-án, csütörtökön 11 órakor az Akvárium Klubban bemutattuk azokat a dalokat és előadóikat, akik bejutottak A Dal 2017. évi versenyébe. A sajtótájékoztatónkon az is kiderült, hogy kik lesznek a Duna TV show-jának zsűritagjai, és közösen kerestük a választ arra, vajon mitől is jó egy dal.
Keressük együtt Magyarország dalát!
A Dunán látható A Dal c. produkció nem egy megszokott tehetségkutató műsor: a jövőre hatodik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országot képviselő művet. Ezért a Duna TV január 14-től látható versenyére csak olyan előadó és együttes nevezhetett, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy van országosan játszott rádió- illetve televízió-felvétele, és rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.
A műsorban több különdíj is átadásra kerül: „A Dal 2017 Legjobb Dalszövege” és a „A Dal 2017 Felfedezettje” elismerések mellett az online Akusztik Dalverseny nyertese a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen kívül felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál Petőfi Zenei Díjátadó színpadán is, A Dal nyertese pedig Magyarországot képviselheti a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon 2017 májusában.
A Dal 2017-es évada január 14-én indul három élő válogatóval, amit a két elődöntő követ, és a február 18-i döntőben derül ki, hogy melyik lesz Magyarország dala, amit egy ország dúdol majd.
A sajtótájékoztató moderátorai, A Dal 2017 műsorvezetői: Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak.
Tatár Csilla és Harsányi Levente, A Dal 2017 házigazdái
Fotó: MrSilesian
Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója a sajtótájékoztatóra küldött videó üzenetében hangsúlyozta:
„A Dal című műsornak nem elsődleges célja, hogy Eurovíziós versenydalt keressen. A Dal című műsor generátora, katalizátora az új magyar könnyűzenei művek megszületésének és kiváló alkalom fiatal énekeseknek, tehetséges zenekaroknak, hogy megmutassák magukat ország-világ előtt, hiszen szombat este főműsoridőben tudnak bemutatkozni, ezzel kiugrási lehetőséghez jutnak, mint korábban Petruska vagy ByeAlex.”
Vajon mi lesz az a dal, amit 2017-ben dúdolunk?
Molnár Ferenc Caramel Fonogram-díjas énekest A Dal 2017 új zsűritagjaként kérdeztük arról, miben más A Dal produkcióit értékelni?
„A legfontosabb különbség mindenképpen az, hogy A Dalban nem feltétlenül az előadókat véleményezzük, itt maga a dal a főszereplő. Az előadó hangján túl a dalszöveg, a dallam, a kreativitás a fontosabb tényezők. Én személy szerint egy mai, igényes slágert szeretnék találni. Zsűriztem már több tehetségkutatóban, talán emiatt is nagyon izgatottan várom A Dalt. Izgalmas feladat számomra más szempontok alapján figyelni a dalokat. Lényeges a hang, de valljuk be, ez csak a közlés egyik eszköze a popzenében. Számomra a közlendő mindig fontosabb volt. Természetesen mindezekkel együtt azért egy jó énekhang még mindig nagy kincs, ezért ezt szintén figyelni fogjuk A Dalban. Elöljáróban annyit, hogy fantasztikus lesz az idei műsor is. Brutálisan erős a mezőny, prémium minőségű dalokkal jelentkeztek az indulók. Érdemes lesz követni az adásokat. Úgy érzem, hogy az izgalom garantált. A műsor fináléjában meg fogjuk a nézőkkel találni azt a dalt, ami a legméltóbban fogja hazánk könnyűzenéjét képviselni a nemzetközi porondon és idehaza is bevésődik majd az egész ország szívébe.” – árulta el Caramel.
Az idei zsűri tagjai között szerepel:
Both Miklós
Fotó: MrSilesian
Both Miklós, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője.
Zséda
Fotó: MrSilesian
Zsédenyi Adrienn Zséda, Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnő.
Frenreisz Károly
Fotó: MrSilesian
Frenreisz Károly, az LGT és a Skorpió zenekarok alapító tagja, a magyar rockzene élő legendája.
Caramel
Fotó: MrSilesian
Molnár Ferenc Caramel, Fonogram-díjas énekes
#ADAL2017 mezőnye:
- Benji: Karcok
(zene: Szepesi Zsolt, Le Quang Huy, Máté Gyárfás; szerző: Budai Gábor, Máté Gyárfás) - Berkes Olivér: Háttérzaj
(zene: Závodi Marcell szöveg: Závodi Marcell, Závodi Gábor) - Calidora: Glory
(zene: Oberritter Dóra, Szepesi Zsolt, szöveg: Oberritter Dóra, Baross Attila) - Csondor Kata: Create
(zene: Csondor Kata, Balogh Roland, szöveg: Mihola Péter) - Eszes Viki: Vége van
(zene és szöveg: Berkó Gábor) - Fedor KYRA : Got to be a day
(zene: Fedor Kyra, Nemes Csaba, szöveg: Janky Balázs) - Henderson David: White Shadows
(zene: Henderson David, Tóth Dávid, Ferencz Péter Peet, szöveg: Henderson David) - Jetlag: Keresem a bajt
(zene és szöveg: Molnár Tamás) - Peter Kovary & The Royal Rebels: It’s a riot
(zene és szöveg: Kővári Péter Zsolt) - Kállay Saunders Band: 17
(zene: Kállay András, Szepesi Zsolt, Tóth Ádám, szöveg: Kállay András) - Kanizsa Georgina: Fall like rain
(zene: Várallyay Petra szöveg: Várallyay Petra, Várallyay Katus) - Kása Júlia: Jártam
(zene és szöveg: Garay Anna Elza) - Leander Kills: Élet
(zene és szöveg: Köteles Leander) - Mrs. Columbo: Frozen King
(zene: Galambos Dorina, Somogyvári Dániel, Héjja Katalin, szöveg: Galambos Dorina) - Mujahid Zoltán: On my own
(zene: Mujahid Zoltán, szöveg: Johnny K. Palmer) - Muri Enikő: Jericho
(zene: Sebastian Arman, Joachim Persson) - Pál Benjámin: Father’s eyes
(zene: Tóth G. Zoltán, szöveg: Halász Péter) - Pápai Joci: Be kell csuknod a szemed
(zene: Pápai József, szöveg: Pápai József) - PEET PROJECT: Kill your monster
(zene: Ferencz Péter, Magán Olivér, szöveg: Henderson Dávid) - Radics Gigi: See It Through
(zene: Radics Georgina, Radics Tamás, szöveg: Riba Zoltán, Johnny K. Palmer) - Roma Soul: Nyitva a ház
(zene: Farkas István, szöveg: Pajor Tamás) - Sapszon Orsolya: Hunyd le a szemed
(zene: Sapszon Bálint, szöveg: Csenki Dóra, Sapszon Orsi) - Singh Viki: Rain
(zene: Harmath Szabolcs, szöveg: Iványi Angelika) - Soulwave: Kalandor
(zene: Fodor Máté, Huszár Ádám, Góczán Gábor, Szabó Ferenc, szöveg: Fodor Máté) - Spoon21: Deák
(zene és szöveg: Földesi Péter, Grósz Márton, Nagy Miklós Adrián, Teremy Kristóf) - Szabó Ádám: Together
(zene: Somogyvári Dániel, Szabó Ádám, szöveg: Kozma Kata) - Szabyest: Szerelem kell
(zene és szöveg: Szabó Szabolcs Achilles) - The Wings: Mint a hurrikán
(zene és szöveg: Szobolits Balázs) - Tóth Andi: I’ve got a Fire
(zene: Johnny K. Palmer, Somogyvári Dániel, szöveg: Johnny K. Palmer) - Tóth Gabi TOTOVA: Hosszú idők
(zene: Tóth Gabriella TOTOVA, Molnár Tibor, Lotfi Begi, Nagy Dávid, szöveg: Molnár Tibor)
Ahogy az elmúlt években, jövőre is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét. A Dal 2017 alkalmazás a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazáson keresztül lesz elérhető hamarosan. A már regisztrált felhasználók be tudnak lépni az új alkalmazásba is, az új felhasználók pedig közösségi fiókjukkal is tudnak regisztrálni.
A Dal 2017 folyamatosan frissülő weboldalán (Mediaklikk.hu/adal) rengeteg extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.
Zséda kommunikációs partnere a PResston PR.
További információ és interjúegyeztetés:
PResston PR|Csatárka Irodaház | 1025 Budapest | Csatárka út 82-84.| T (+ 36 1) 325 94 88 | F (+36 1) 325 94 89 | M (+36 30) 769 8697| info@presstonpr.hu | Presstonpr.hu
Comments