KikapcsolódásKultúra

Visszavárja Mága Zoltán hegedűművészt az amerikai közönség

0

A tengerentúlon hódít virtuóz játékával Mága Zoltán

 
Hatalmas sikert aratott a világ egyik legrangosabb színpadán, a New York-i Lincoln Centerben szerda este Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekara, hogy a hegedűművészt jövőre is visszavárják az Egyesült Államokba. A Hegedűvel a világ körül című, a magyar zenei kultúrát népszerűsítő, százállomásos koncertsorozattal 2016 októberében immár második alkalommal varázsolhatja el virtuóz játékával a Carnegie Hall közönségét.

Teltház fogadta Mága Zoltánt és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekart amerikai turnéjuk New York-i állomásán, a Lincoln Centerben. A legnagyobb magyar zeneszerzők műveit – többek között – Bartók Béla Duók című művét és Liszt Ferenc 2. Magyar Rapszódiáját is vastapssal jutalmazta a közönség, akárcsak Hubay Jenőtől a Hullámzó Balaton tetején című darabot, Weiner Leótól a Divertimento-t vagy Reményi Ede Repülj fecském című virtuóz remekművét. A műsorban egy autentikus Gipsy show-val Farkas Gyula: Gipsy Fantázia című művével is kedveskedtek a közönségek.

A Lincoln Center zeneértő publikuma szinte minden szám után állva köszönte meg a magyar művészek játékát.

„Egy évvel ezelőtt, hegedűművészi pályafutásom 30. évfordulóján, megvalósult az álmom: a Carnegie Hallban adhattam koncertet. A Lincoln Center hasonlóan rangos pódiuma a világnak. Egy zenész művészi teljesítményének és a szakma elismerésének számít, ha önálló produkcióval léphet fel olyan koncertteremben, ahol a tudás, a hangszerkezelés finomsága és magas fokú művelése számít, nem pedig a rajongók száma” – fogalmazott Mága Zoltán.

A koncerten Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet és Kumin Ferenc Magyarország New York-i főkonzulja mondott beszédet az amerikai és az elszármazott magyar közönségnek. Nemzeti ünnepünk alkalmából az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről is megemlékeztek. A hegedűművész számára megtiszteltetés volt, hogy a nagykövet asszony és a főkonzul úr egyaránt kiemelte, mennyire nagyra értékelik, hogy művészetével a magyar kultúrát népszerűsíti világszerte.

Az Arizonában, Kaliforniában, Chicagóban, Washingtonban és New Yorkban is hatalmas sikerrel zajló turnésorozat elsősorban az Egyesült Államok legnagyobb közszolgálati televíziójának, a PBS-nek köszönhető, amellyel a hegedűművész kétszer hároméves szerződést írt alá. Önálló show-műsorát Zoltán Mága: From Budapest with Love címmel pedig folyamatosan vetítik a tagállamokban.

A hegedűvirtuóz New Yorkból Kanadába megy zenekarával, október 30-án Torontóban, a Kanadai Zeneakadémián ad dupla koncertet. A már hagyományosnak számító VIII. Budapesti Újévi Koncert előtt pedig karácsonykor Moszkvában a Csajkovszkij Állami Konzervatóriumban lép fel.

Cabbage PR Cabbage House

Hova meneküljünk a hideg elől? – 5 gyönyörű napos úti cél

Previous article

Nyit a Taste Loffice, Budapest első közösségi bisztrója

Next article

You may also like

Comments

Comments are closed.